GörbeTükör

A gyerekeket egészen az újkorig a szüleik, elsősorban az apjuk tulajdonának tekintették. Ő döntött életükről, munkaerejükről, oktatásukról. A gyermekek pedig engedelmességgel tartoztak neki. Ami nekünk természetes, hogy egyik ember sem tulajdona a másiknak, nem volt mindig így. Az ipari forradalom idején kezdett kitisztulni a kép és foglalkoztak azzal, hogy talán a gyerekek és a felnőttek világa két különböző dolog.Az első és talán legnagyobb lépés az volt, hogy

1833-ban Nagy-Britanniában a gyáripari törvényben megtiltották a 9 évesnél fiatalabb gyerekek alkalmazását a gyárakban, 1842-ben pedig a bányászati törvényben korlátozták föld alatti munkavégzésüket. 1896-ban Németországban a Polgári Törvénykönyv büntetéssel sújtotta azokat a szülőket, akik bántalmazták gyermeküket, vagy nem gondoskodtak róla megfelelően. De addig a gyerekek, legyen akár hat vagy négy éves, robotolhatott a gyárakban, bányákban. Ezt talán mai fejjel nézve nehéz elképzelni. Főleg azoknak a szülőknek, akik a széltől is óvják csemetéjüket. De mindez nem segít azokon a gyerekeken, akiket kizsákmányolnak, gyerekmunkára kényszerítenek legrosszabb esetben gyermekprostitúcióra.

És ezek nem múlt időben történő események. Ma a 21. században, amikor annyira védjük az emberi jogokat, gyakran találunk olyan gyerekeket, akiket úgy kezelnek mintha nem létezne a genfi nyilatkozat, amiben megerősítették a gyerekeknek is vannak jogaik, melyek betartása a rájuk vigyázó felnőttek dolga lenne. De az ember kegyetlen faj, és akár a legkisebbeket is képes kihasználni, hogy hatalomhoz, pénzhez, anyagi javakhoz jusson. A gyerek védtelen az őt támadó felnőttel szemben – legyen ez fizikai vagy lelki bántalmazás.

Vegyük észre, a gyereknap csak kevés gyereknek jelenti azt, hogy felhőtlenül, boldogan szaladgálhat a Ligetben fagyival a kezében. Jelenleg a világ 35 százaléka fiatalkorú. A maradék 65 százalékra marad, hogy vigyázzon rájuk, nevelje, tanítsa és felnőtté nevelje őket. Ehelyett sokak pótolhatatlanul elveszítik a gyerekkorukat, nem élvezve azokat az időket, amik a homokozásról, a játékról, a boldogságról, fogócskáról, barátságról szólna. Hiába a sok törvény és figyelem, a világ számos pontján nincsen a gyerekeknek igazi gyerekkora.Talán a módszer változott, nem a bányákban használják ki őket, hanem bordélyházakban, otthonokban. És a gyerek nem tud szólni. Csak némán tűr és nem érti. A felnőttek akiktől az élete függ miért bántják őt. És nem tud menekülni, mert nincs hova, szólni sem tud, mert nincs kinek. Halljuk meg ezeknek a gyerekeknek a hangját is, ne csak a boldogan nevetgélő, szaladgáló gyerekek vidám kacaját!

Egy gyermek ára (Részlet)

„Sonta belép a hotelszobába. Egyetlen szó nélkül a fürdőszobába megy, gyorsan zuhanyozik, és félmeztelenül lép ki, dereka körül egy törülközővel. Nem szól, úgy tűnik, semmit nem vesz észre… Elnyúlik az ágyon. Szemét a plafonra függeszti; egy öreg prostituált megfáradt mozdulatai. Használatra kész. A bőre sötét, mint az észak-thaiföldi embereké, nagy, barna szemében rettegés. Sonta alig nyolcéves. Kislány. Gyermek.

A barátom a gyermekhez közeledik, és hosszan, mély hangon beszél hozzá. Először úgy tűnik, hogy a kislány nem reagál. Aztán szeme rátapad erre a nem mindennapi kliensre. Toy elmagyarázza neki, hogy semmi nem fog történni. Ma este senki nem fog hozzányúlni. Sonta hirtelen felenged. Megértette…Az arcán könnyek csorognak”

network.hu